Felnőtt és Ifjúsági Néptáncantológia

Dátum:2020.02.29 - 2020.03.01
Helyszín:Budapest

A Martin György Néptáncszövetség több, mint 20 éve rendezi meg a NÉPTÁNCANTOLÓGIÁT, a néptáncosok országos, téli ünnepét. A mindössze egyetlen alkalommal látható, reprezentatív, színházi bemutatón, az elmúlt esztendő kiemelkedő néptáncegyüttesei, alkotói, legjobb koreográfiái szerepelnek. Az előadás résztvevőit a Martin György Néptáncszövetség minden évben pályázat útján választja ki. A műsorban idén is több, mint 500 néptáncos és népzenész lépett színpadra és eleveníti meg a Kárpát-medence kivételesen szép és értékes népművészetét.

Idén, 2020-ban is megrendezésre került az ifjúsági valamint a felnőtt néptáncantológia, mely rendezvényeken az előző évekhez hasonlóan a jászberényi műhely is képviseltette magát.

Az ifjúsági antológia február 29-én, Budapesten a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban került megrendezésre, ahol a Jártató Ifjúsági Táncegyüttes Bodrogközi táncokkal lépett színpadra.  A koreográfiát Fundák Kristóf és Fundák-Kaszai Lili készítette, a talpalávalót pedig a Zagyva Banda húzta. 

A felnőtt antológiát a hagyományokhoz hűen Budapesti Operettszínházban rendezték meg március 1-én, ahol a Jászság Népi Együttes Táncok Magyarpalatkáról című koreográfiájával képviseltette magát. A koreográfiát Busai Norbert és Busai Zsuzsanna készítette. Zenekari kíséret: Pálházi Bence Bandája, Zagyva Banda, valamint Salamon Soma és a Zolnai Sára. Az együttes ismét megmutatta, hogy miért is tartozik az ország legjobb amatőr együttesei közé.

A hétvégén az antológia programsorozatán belül került megrendezésre az Aprók Pávája gálaműsor, szintén március 1-én a Budapesti Operettszínházban, ahol Viganó Alapfokú Művészeti Iskola növendékei varázsolták el a közönséget. Az Árendás Kamara Táncegyüttes Gyimesi táncokat adott elő, amit az együttes művészeti vezetői Busai Norbert és Busai Zsuzsanna alkottak meg, valamint két ifjú táncos párunk is meghívást kapott a műsrorra, Busai Bori és Makula Zoli szászcsávási és györgyfalvi táncokat mutattot be, illetve Dudás Lilitől és Kispál Domonkostól pedig magyarózdi táncokat láthatott a közönség. 

Fotók: Gorácz József, Várdai Levente, Kispál Gábor

We use cookies to personalize content and to analyze our traffic. Please decide if you are willing to accept cookies from our website.